Iskolánk névadója, Baross Gábor

1996-ban vette fel intézményünk a példaképnek tartott kiemelkedő politikus és szakember, Baross Gábor nevét. Baross sokat tett Siófok várossá fejlődéséért; a legnagyobb magyar államférfiak sorába emeli szaktudása, hazafias gondolkozása, céltudatos, tevékeny, fáradhatatlan munkássága.

A vasminiszter

Baross Gábor 1848. július 6-án született Pruzsinán, Trencsén vármegyében. Iskoláit Léván és Esztergomban végezte. Jogi tanulmányai alatt Pest város napidíjas alkalmazottja. Hazatérve, a megyei szolgálatban a főjegyzőségig emelkedik.

A képviselőházba, mint a pucchói kerület képviselője jutott 1875-ben. Sokoldalú tevékenysége és munkabírása hamar ráirányította a közfigyelmet. Elnöke volt a közoktatási bizottságnak, hol erélyesen szólalt föl a nemzeti nevelés és az állam jogai érdekében. Érdeklődése – végzettsége ellenére – a közgazdaságtan irányába terelődött, mint sok kor- és munkatársának, akik felismerték Széchenyi munkásságának és a kor követelményének lényegét. 1883 elején a közlekedésügyi minisztérium államtitkárává nevezték ki. Olyannyira sikeresen sajátította el a tárca ügyeinek intézését, és oly sikeresen mélyült el a szak rejtelmeiben, hogy 1886 végén, Kemény Gábor lemondása után átveszi a tárca irányítását, és teljes erővel hozzáfoghat a minisztérium egész szervezetének és munkaköreinek átalakításához, átszervezéséhez.

Először a vasutak ügye foglalkoztatta, egyre több vonalat szerzett meg az állam részére, és a MÁV egységesítése is Baross államtitkárságához, majd miniszterségéhez fűződik. E munkáját az osztrák-magyar államvasutak óriási hálózatának átvételével, illetve államosításával tetézte be 1891-ben. Ezután az ország minden részébe eljutó főközlekedési vonalakon az állam már egységes vasúti politikát folytathatott. Ezzel a vasút a nemzetgazdaság egyik fő tényezőjévé, meghatározó szereplőjévé vált.

1889-tól a közlekedési és közmunkaügyi minisztérium kibővült a kereskedelemügyi minisztériummal, így Baross kézbe vehette a magyar gazdaságpolitika irányítását és képviseletét is. Céljául tűzte ki a hazai és külföldi forgalom teljes függetlenítését, a hazai ipar termelésének emelését és a kivitel elősegítését. Ezért játszott gazdaságpolitikai szempontból nagyon fontos szerepet a Baross-féle árudíjszabás. Az osztrák és magyar államvasutak egységes díjszabással üzemeltek, amelyek igen magasak voltak, de ezen magas díjtételek mögött nem húzódott közgazdaságilag átgondolt koncepció. Baross felismerve a változás szükségességét, új rendszert vezetett be – a Baross-féle zónatarifa és árudíjszabás -, amely alapvetően rendezte át a MÁV belső és külső életét. A zónatarifa a személyszállítás reformjának alapja. A személyforgalom zöme a közepes távolságot jelentette. Baross a távolsági zónával a kedvezményt a szomszédos zóna legközelebbi állomására és a nagy távokra nyújtotta. A szomszédos zóna első állomásáig 70-ről 10 krajcárra mérséklődött a menetdíj. A Budapest-Brassó távolságot pedig gyorsvonat második osztályon a korábbi 32,70 helyett 7 forintért lehetett megtenni. Mindezek után csökkent volna a MÁV bevétele, de a korábbi forgalmat az új tarifarendszer annyira felduzzasztotta, hogy bizonyos javítások után a rendszer nyereséges volt egészen a világháborúig. Baross kemény küzdelmet folytatott a dunai gőzhajózási társasággal szemben is, a magyar érdekekért; de az ipari oktatás rendezése, a postai, vasúti tanfolyamok bevezetése és a magyar kereskedelmi társaság alapítása is tőle indult ki, sok egyéb más mellett.

Egyéniségét és erkölcsiségét – de a korát is – jól jellemzi a Pallas Nagy Lexikon a személyéről szóló részlettel: „Oly erős egyéniség, minő az övé volt, nem tért ki útjából a felmerülő nehézségek miatt, akár a viszonyokból, akár személyektől eredtek azok. Szerette, ha vaskezű miniszternek mondták. Nemcsak szakja vezetésében mutatta ki erélyét, hanem a belügyminisztériumban is melyet egy ideig saját minisztériumával egy időben vezetett.”

A vasúti politika és irányítás mellett különösen a Vaskapu szabályozása érdekelte. Ezen nagy és nemzetközi jelentőségű munka előkészületeit is maga vezette. 1892 márciusában személyesen ment megtekinteni a munkálatok elkészültét, de itt meghűlt és betegen tért vissza. Egészségét nem kímélve dolgozott tovább, de erős szervezete nem tudta legyőzni a betegséget. 1892. május 8-án halt meg Budapesten. Hazafias tiszta gondolkozása, céltudatos, tevékeny, fáradhatatlan munkássága által egyike az új korszak legkiválóbb alakjainak.

Baross Gábor és Siófok

Siófok várossá fejlődésében két igen fontos tényező játszott szerepet: a Balaton és a vasút. 1861. április 1-én adták át a forgalomnak a buda-trieszti vasútvonal, Budától Nagykanizsáig tartó szakaszát, amely Siófokot is érintette. Bár ekkor még nem volt vasútállomása Siófoknak, csak két év múlva épül fel az állomás. Korábban a déli parton csupán Szántódon, Bogláron, Szentgyörgyön volt „indóház”. Az első „parlagi” állomás helyett 1866-ban kapott egy reprezentatívabb állomást a település. Ez részben Erzsébet királyné tervezett látogatása miatt létesült. A látogatás aztán az 1866-os osztrák-porosz háború miatt elmaradt. Miért fontos témánk szempontjából ez a kérdés? Mert Siófok lett a Füredre látogató nyaralók és turisták átszállóhelye. A becses vendégek Siófokig a Déli Vasút sínpárjain utaztak, majd Siófokon átszálltak a Balaton hullámait régóta szelő öreg gőzösre, a Kisfaludyra, amely aztán Füredre szállította az utasokat. Viharos időben az utasok kénytelenek voltak nálunk időzni, így megnőtt a kereslet a siófoki vendégfogadók iránt. A vendégek felismerték a hely előnyeit, a fővároshoz való közelségét, a föveny és a hullámverés idegnyugtató gyógyerejét.

Ezt az idillt törte meg a Kisfaludy 1887-es kitiltása a hajózási forgalomból. A gőzhajó kiesése érzékenyen érintette a Déli Vaspálya Társaságot is, hiszen megszűnt a füredi vendégek utasforgalma. A gőzhajózás hiányát egyre nehezebben tudták elviselni a part menti érintettek. A kérdés megoldását az Esterházy Mihály gróf és a Stefánia Yacht Egylet tagjai (ők is csak nehezen jutottak el Füreden horgonyzó hajóikhoz) által szorgalmazott és a szakminiszter Baross Gábor által támogatott részvénytársaság alapítás jelentette.
1888. október 21-én 80 000 forint alaptőkével megalakult a Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársaság. Baross Gábor közlekedési miniszter 4000 forint segélyt nyújtott az új balatoni gőzhajó megépítéséhez, és tíz éven át évi 2000 forint támogatást ígért. Cserébe kikötötte, hogy a posta szállítását, valamint a menetrend és a viteldíjak jóváhagyásának jogát és a részvénytársaság az építendő gőzhajó mellé egy második hajót is szerezzen be. Ezekkel a feltételekkel kapcsolta össze a „vas miniszter” a balatoni problémákat saját, országos célkitűzéseivel, amelyek életművének legnagyobb eredményei közt lesznek számon tartva mindmáig.

Az új részvénytársaság azonnal megrendelt egy hajót a Hartmann József-féle hajógyárban. Az új hajó a Kelén nevet viselte először, majd amikor 1891-ben két új hajóval bővült a balatoni flotta, nevét átkeresztelték Barossra, tisztelegve a dualizmus korának nagy politikusa előtt.

1889 decemberében Zala, Somogy és Veszprém vármegyék országgyűlési képviselői értekezletet tartottak a balatoni gőzhajózás fejlesztése érdekében. Az értekezlet memorandumát 1890. január 25-én adta át gróf Esterházy Mihály, gróf Nádasdy Ferenc és Szarvassy Sándor Baross Gábor miniszternek. Az emlékirat meghozta a várt sikert, a Déli Vasút és a fent említett három vármegye hathatós pénzjuttatásokkal járult hozzá a balatoni hajózás fejlesztéséhez.

A hajózáson kívül a Balaton parti kikötők és környezetük is – köztük Siófok – fejlődésnek indultak. A balatoni gőzhajózás megmentésére tett erőfeszítések párosulva a kor nagy alkotó zsenijének elképzeléseivel hatottak városunk további sorsára, megalapozva ezzel Siófok fürdővárosi kultuszát.

Stefán László
történelem szakos tanár

Felhasznált irodalom:

•  Baross Gábor születésének 150. évfordulója alkalmából a BKIK Baross Gábor Vállalkozási Alapítvány és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium megbízásából a Dinasztia Kiadó gondozásában, 1997-ben megjelent emlékkönyv 82.p.
•  A balatoni gőzhajózás 125 éve – Írták: Füzes Miklós, Dr. Sági Károly, Dr. Zákonyi Ferenc, Szerkesztette: Dr. Kopár István, Kecskemét, 1971, 78-83.p.
•  Siófok várostörténeti tanulmányok – szerkesztette: Kanyar József, Siófok, 1989
•  T. Mérey Klára: A jobbágyfalutól a fürdővárosig 200-201.p.
•  Sági Károly-Zákonyi Ferenc: Siófok hajózásának története 313-320.p.
•  Erdősi Ferenc: Siófok közlekedéstörténete 352-353.,361-363.p.